nyitólapfórumhírekcsatlakozompartnerekKezdeményezők
Nem tudni, miből költött a Jobbik 90 milliót
vissza

Címkék - Nem tudni, miből költött a Jobbik 90 milliót, választások 2010, szavazunk, szavazás, Magyarország
Nem tudni, miből költött a Jobbik 90 milliót
Becslések szerint a Jobbik eddig több mint 90 milliót költött a kampányára. A párt az előző országgyűlési választásokon a MIÉP-pel közös listán indulva ugyan túllépte az állami támogatáshoz szükséges 1 százalékos eredményt, a beszámolójukban mégis az szerepel, hogy nem kaptak egyetlen forintot sem közpénzből, és azóta éves bevételei sose lépték át a néhány millió forintot. Továbbra is kérdés tehát, hogy vajon ki és miből finanszírozza a pártot.


Eddig mintegy 90 millió forintot költött a kampányára a Jobbik - legalábbis a Trancparency Internacional és a Freedom House legfrissebb becslése szerint. A két szervezet számításai a reklámhirdetések esetében az egy hónappal korábbi állapotot tüntetik fel, de a rendezvények költségeit azonnal megjelenítik.

Novák Előd, a Jobbik alelnöke nemrég egy interjúban elmondta, hogyan épül fel a Jobbik kampánya. Állítása szerint elsősorban a lakossági fórumokra építenek, nem költenek médiamegjelenésre, az óriásplakátokat akciósan bérlik - azaz megveszik, ami másnak már nem kellett - és természetesen plakátokat, szórólapokat készítenek.

A Képmutatás.hu adatai is azt mutatják, hogy kiemelkedik a Jobbik kampányából a lakossági fórumok szervezése, ugyanis erre majdnem 12 millió forintot becsült a honlap.

A két legmagasabb összeget mégis a reklámtárgyak gyártására, egyenruhára, valamint szóróanyagok készítésére szánták. Előbbire 20 millió, utóbbira 28 millió forint értékben költöttek.

A két jogvédő egyesület munkatársa elmondta, hogy a végső összegben még nem szerepelnek az óriásplakátra, rádióra, illetve televízóra elköltött forintok. Külön weboldal készítésére 1,6 millió forint ment el.

Figyelemre méltó továbbá az a 10 millió forint körüli összeg, amit a párt SMS-re, MMS-re, illetve telefonhívásokra költött, valamint az a majdnem 13 millió forint, amit a honlap tanulsága szerint postai levelekre fordított a párt.


Sok pénzmozgás alig követhető

Az adatok tükrözik a Jobbik kampánypolitikáját is, hiszen a párt elsősorban a személyes és internetes eszközöket használja, így a kiadások is ott jelentkeznek. A honlap azonban csak a kampányköltségeket összesíti, ismeretlenek maradnak azok a pénzek, amelyeket például a fizetések, az irodák bérleti díja és az egyéb rezsiköltségek emésztenek fel.

Novák Előd a Jobbik irodaköltségeivel kapcsolatban azt mondta, gyakran fordul elő, hogy a tagok a saját ingatlanaikat bocsájtják a párt rendelkezésére. Ez látszott az ajánlószelvény-gyűjtésnél is, hiszen elsősorban a tagok üzlethelyiségeiben, ingatlanaiban lehetett leadni a kopogtatócédulákat - tette hozzá.

A párt alelnöke kifejtette, hogy a Jobbiknak mintegy 10 ezer tagja van, akik havonta átlagosan 500-1000 forintot fizetnek be tagdíjként. Lehetőség van azonban például szociális okok miatt alacsonyabb tagdíj-kötelezettségre is - mondta.

A kampány finisében természetesen további kiadások várhatóak, sőt rendszerint az utolsó hetekben ugranak meg a költségek. A pártok ugyanis szem előtt tartják, hogy a magyar választó sok esetben csak a voksolás hetében dönti el, egyáltalán elmegy-e szavazni, így a kiadások is erre az időszakra koncentrálódnak.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet korábbi becslései szerint egyébként minden 10 forintból 9 átláthatatlanul, lényegében illegális úton kerül a pártokhoz.


Kampányköltségek: végtelenített kiadások

Egy választási kampány költségeit jól mutatják a hirdetésre vonatkozó adatok is. Egy harminc másodperces tévéreklám ára önmagában másfél milliótól négy és fél millió forintig terjedhet attól függően, hogy kereskedelmi vagy közszolgálati médiumban jelenik meg a hirdetés.

A választási eljárásról szóló törvény ugyan két alkalommal ingyenes megjelenést is biztosít az országos listát állító pártok számára a közszolgálati médiumokban, ám ennél rendszerint jóval több tévés hirdetést láthatunk.

Egy másodperc a Magyar Rádióban listaáron - időszaktól függően - 3000-8000 forint, tehát egy átlagos spot 100-200 ezer forinttal terheli meg a pártok költségvetését. Ezek a kiadások azonban csak egy részét teszik ki az összköltségnek, hiszen a többi között olyan terhek is megjelenhetnek, mint a választói adatok kikérése, a telefonköltségek, az önkéntesek munkadíja, a szórólapok gyártása, a postaköltség, internetes hirdetés vagy a rendezvények lebonyolításának költségei.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában a Népszava kérdésére kifejtették, hogy a választók adatait személyenként 3-10 forintig terjedő áron lehet megvásárolni. Tehát ha például valaki csak a nyugdíjasok elérhetőségét akarja megtudni, nagyságrendileg 10-30 milliót kell fizetnie. Az ehhez tartozó postaköltség pedig már önmagában is felemésztheti a törvény által előírt (legfeljebb 386 milliós) keretet, ha figyelembe vesszük a 69 forintos darabonkénti árat és egy - nem túl nagy - 3 milliós céltábort.

Forrás - Nem tudni, miből költött a Jobbik 90 milliót (nepszava.hu)

Hirdetés
Hirdetés

oldal tetejérevissza


Ha Ön saját weboldallal rendelkezik, akkor kérjük, segítse a még több emberhez való eljutást azzal, hogy kirakja logónkat vagy bannerünket az oldalára és ezért mi is kihelyezzük az Ön logóját, mint támogatónkat.

Nem tudni, miből költött a Jobbik 90 milliót
SimultanOnline Csoport - Szavazunk.hu - 2012 - Adatvédelmi nyilatkozat