nyitólapfórumhírekcsatlakozompartnerekKezdeményezők
Bajnai: végigcsinálni küzdelmes volt, de végigélni ...
vissza

Címkék - Bajnai: végigcsinálni küzdelmes volt, de végigélni volt a legnehezebb, választások 2010, szavazunk
Bajnai: végigcsinálni küzdelmes volt, de végigélni ...
Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtöki, több mint egyórás sajtótájékoztatóján prezentációt mutatott be a válságkezelés egy évéről, majd leszögezte: ezen az úton kell végigmenni, nincs más választás. Úgy értékelte, többet is tettek annál, mint amire vállalkoztak.


A válságból le kell vonni a tanulságokat, mint egy súlyos betegségből, amely életformaváltást követel. A tanulságokat két közmondásban foglalta össze: "sosem szabad tovább nyújtózkodnunk, mint ameddig a takarónk ér", illetve "ki mint vet, úgy arat".

A kormányfő megköszönte az embereknek, hogy megvolt bennük a bölcsesség, a megértés, a kitartás és a józanság, hogy ezt végigéljék, elviseljék és mindenki tegye a maga dolgát.

Megjegyezte, régóta nem volt olyan rövid a távolság egy felelőtlen, vagy buta politikusi mondat és a családok biztonsága között, mint most, mert a pénzügyi hatások már egy hónap alatt érzékelhetőek. Kiemelte: a politikusok felelőssége ezért óriási.

Bajnai Gordon kérdésre válaszolva elmondta: véleménye szerint, ha a kormány által kijelölt úton halad tovább az új kabinet, akkor 2014 január 1-től bevezethető az euró. Ehhez fegyelmezett, szigorú költségvetési politikát kell folytatni. De - fűzte hozzá - az új kormány lehetősége és felelőssége, hogy mikorra tűzi ki a céldátumot.

A korrupciós ügyekben személyes felelősségét firtató kérdésre azt válaszolta: a kormányfőnek az a felelőssége, hogy hagyja dolgozni a hatóságokat, a kormánynak pedig az, hogy szabályozással kiszűrje a korrupciót.

A miniszterelnök prezentációjában felidézte az egy évvel ezelőtti gazdasági-pénzügyi helyzetet, a válságkezelő program intézkedéseit, és azok eredményeit.

A legfájdalmasabbnak a szociális rendszer átalakítását nevezte, ahol jónéhány területen - táppénz, családi pótlék, 13. havi nyugdíj - kellett áldozatvállalást és lemondást kérniük. A szociális rendszerben ezzel párhuzamosan szigorításokat is be kellett vezetni, hogy csökkenjen a visszaélések száma.

Úgy fogalmazott: a kiigazítások fájdalmasak voltak, de az emberek már régóta érezték, hogy ezekre szükség van, mert nem fenntartható a működés. Ha szembe is néztünk ezzel a fájdalommal, talán csak előbb tettük meg, mint más európai országok, amelyek a következő években kényszerülnek majd hasonló kiigazításokra - tette hozzá.

Bajnai Gordon kitért arra: a kormány várhatóan május második feléig a helyén marad, és biztosítja az ország működését.

Szollár Domokos kormányszóvivő a sajtótájékoztató végén közölte, hogy a miniszterelnök prezentációja letölthető a www.kormanyszovivo.hu oldalról.

Forrás - Bajnai: végigcsinálni küzdelmes volt, de végigélni volt a legnehezebb (mszp.hu)

Hirdetés
Hirdetés

oldal tetejérevissza


Ha Ön saját weboldallal rendelkezik, akkor kérjük, segítse a még több emberhez való eljutást azzal, hogy kirakja logónkat vagy bannerünket az oldalára és ezért mi is kihelyezzük az Ön logóját, mint támogatónkat.

Bajnai: végigcsinálni küzdelmes volt, de végigélni volt a legnehezebb
SimultanOnline Csoport - Szavazunk.hu - 2012 - Adatvédelmi nyilatkozat